márc 05

A Camposból alakult Hispania Racing F1 Team bemutatta az autóját és két versenyzőjét (Bruno Senna, Karun Chandhok).

Az érvényes engedéllyel rendelkező US F1 csapat nem állhat rajthoz az idei F1 -es idényben, mivel nem tudták rendezni a csapat gondjait így az FIA bevonta a licencüket és Bernie Ecclestone elmondása szerint jövőre nem kapnak újabb lehetőséget. A US F1 helyére pályázó Stefan GP vakvágányra futott, mivel nem kapott engedélyt a FIA -tól, hogy elindulhasson az idei F1 -es szezonban, így a Toyota erőforrásaiból dolgozó csapat most szorult helyzetbe került, mert még tartozik a Toyota -nak az eddig elvégzett munkáért járó pénzekkel, amiket az újoncoknak járó pénzből akartak rendezni.

feb 16

A Campos, US F1 és a trióba útközben bekapcsolódó Stefan GP történetet igen titokzatos és rejtélyes.

A Campos már a második nagyobb befektetőjével kellett volna ma előállnia, de egyenlőre semmi hír és állítólag a Dallara által készített kasztnit is elvesztették.

A US F1 körül eleinte minden rendben volt, de a február elejére tervezett bemutatójuk elmaradt. Most jelenleg az amerikai gyáruk és bázisuk eladó és a spanyol Motorland Aragon lesz az új főhadiszállás. Az amerikai gyár hirdetését saját magatok is megtekinthetitek: HÍRDETÉS

Az US F1 szóvivője, az F1Fanatic.com internetes portálnak ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a gyár eladása nem jelenti azt, hogy beszüntetik a Formula-1-es projektet is. “Az US F1-nek hosszú távú bérleti szerződése van az épületre, így nincs ok az aggodalomra.” A csapat munkatársa pontosított a híreken, és elmondta, hogy nem ők árulják a gyárat, hanem a jelenlegi tulajdonos. Ha az épületkomplexum más kézbe is kerül, az sem jelenti azt, hogy el kell hagyniuk az üzemet.

forrás: http://www.motorsportal.hu/

A Stefan GP mióta a Campos bajba került azóta próbálja kisakkozni a spanyol csapatot. Már jóval a többi csapat előtt elküldték a szükséges felszereléseket az első két futam helyszínére, hogy ha sikerült engedélyt szerezniük ne legyenek semmivel se elmaradva. Zoran Stefanovic csapata már kérvényezte, hogy 14. csapatnék indulhassanak, mivel nem akarnak arra alapozni, hogy tényleg kiesik valamelyik újonc csapat a listáról, és még így sem lenne biztos, hogy elindulhatnának a kiesett csapat helyett. Az autójuk a Toyota TF110 -as modelljére épült és az első autó már  el is készült valamint a másik is hamarosan működőképes lesz. Az autó prezentációját február 25-én tartják, majd a portugáliai Portimaóba utaznak tesztelni, tehát eléggé magabiztos a csapat, sokkal több fantázia van bennük mint a Camposban és a US F1 -ben, szerény véleményem szerint nagy blama lenne ha a FIA nem adna nekik engedélyt, amikor tisztán látható, hogy nincsenek pénzt szűkében és tényleg elég rövid idő alatt többet mutatta mint a fenti két csapat.

Egyenlőre ennyit tudunk erről a három csapatról. A Stefan GP szereplése már csak a FIA -n múlik a csapat teljesen felkészült, már csak a pilótáikat kell megnevezniük. A Campos pénzügyi gondjai eléggé kilátástalanok, ha ma sem derül fény az új befektetőre akkor tőlük végleges búcsút vehetünk. A US F1 meg kakukktojás; hogy most jelenleg költözés vagy felszámolás alatt állnak ki tudja.

feb 14

A valencia -i és jerez -i tesztek alatt készült képekből összeválogatott képgalériáimat tekinthetitek meg az eddig bemutatott 11 autóról.

A képekre kattintva tudjátok megnézni a galériákat.

Toro Rosso STR5

A képekért ez úton is köszönet a http://www.sutton-images.com -nak. Ezen az oldalon még több képet találhattok ami F1 -el kapcsolatos :)

feb 04

Forma 1 - 2010 -es csapatfelállás

Csapatnév Pilóták Motor Autó/Festés
McLaren Mercedes Jenson Button, Lewis Hamilton Mercedes FO 108X MP4-25
Mercedes GP Michael Schumacher, Nico Rosberg Mercedes FO 108X W01
Red Bull Racing Sebastian Vettel, Mark Webber Renault RS27-2010 RB6
Ferrari Felipe Massa, Fernando Alonso Ferrari 056 F10
Williams Nico Hülkenberg, Rubens Barichello Cosworth CA2010 FW32
US F1 Jose Maria Lopez, [még nincs csapattársa] Cosworth CA2010 Type 1
Renault Robert Kubica, Vitalij Petrov Renault RS27-2010 R30
Force India Adrian Sutil, Vitantonio Liuzzi Mercedes FO 108X VJM03
Torro Rosso Sébastien Buemi, Jaime Alguersuari Ferrari 056 STR5
Lotus Jarno Trulli, Heikki Kovalainen Cosworth CA2010 T127
Virgin Racing Timo Glock, Lucas di Grassi Cosworth CA2010 VR-01
Sauber F1 Kamui Kobajasi, Pedro de la Rosa Ferrari 056 C29

A még hátrelévő bemutatók:
US F1: Csak február végén készül el az autó
Campos: február 17 (bizonytalan a csapat helyzete még mindig)

2010 -es menetrend:

01 F1 GULF AIR BAHRAIN GRAND PRIX (Sakhir) Márc. 12 - 14
02 F1 AUSTRALIAN GRAND PRIX (Melbourne) Márc. 26 - 28
03 F1 PETRONAS MALAYSIAN GRAND PRIX (Kuala Lumpur) Ápr. 02 - 04
04 F1 CHINESE GRAND PRIX (Shanghai) Ápr. 16 - 18
05 F1 GRAN PREMIO DE ESPANA TELEFÓNICA (Catalunya) Május 07 - 09
06 F1 GRAND PRIX DE MONACO (Monte Carlo) Május 13 - 16
07 F1 TURKISH GRAND PRIX (Istanbul) Május 28 - 30
08 F1 GRAND PRIX DU CANADA (Montreal) Jún. 11 - 13
09 F1 TELEFÓNICA GRAND PRIX OF EUROPE (Valencia) Jún. 25 - 27
10 F1 SANTANDER BRITISH GRAND PRIX (Silverstone) Júli. 09 - 11
11 F1 GROSSER PREIS SANTANDER VON DEUTSCHLAND(Hockenheim) Júli. 23 - 25
12 F1 MAGYAR NAGYDÍJ (Budapest) 30 Júl. - 01 Aug.
13 F1 BELGIAN GRAND PRIX (Spa-Francorchamps) Aug. 27 - 29
14 F1 GRAN PREMIO SANTANDER D'ITALIA (Monza) Szept. 10 - 12
15 F1 SINGTEL SINGAPORE GRAND PRIX (Singapore) Szept. 24 - 26
16 F1 JAPANESE GRAND PRIX (Suzuka) Okt. 08 - 10
17 F1 KOREAN GRAND PRIX (Yeongam) Okt. 22 - 24
18 F1 GRANDE PREMIO DO BRASIL (Sao Paulo) Nov. 05 - 07
19 F1 ETIHAD AIRWAYS ABU DHABI GRAND PRIX (Yas Marina Circuit) Nov. 12 - 14

Tehát az idei versenyek száma 19 -re nőtt. Az újoncok, az új Európa nagydíj Valencia, ami egy újabb utcai pálya lesz és kormánypénzből építik át a pálya környezetét, hogy versenypályává lehessen alakítani. A másik befutó a Korea GP, ami Yeongam városában kerül megrendezésre, mely Dél-Koreában található.

Én személy szerint örülök, hogy egyre több csapat és versenypálya csatlakozik a száguldó cirkuszhoz.

ÚJ: Jelenleg a Campos sorsa még mindig eléggé bizonytalan, A Stefan GP nagyon szervezkedik és úgy látják, hogy megkapják a Campos helyét. Már el is küldték Bahrein -be az első versenyhez szükséges felszereléseket és február 25 -én fogják tesztelni az S-01 -es kódjelű autót, melynek motorja a hírek szerint Toyota alapokon nyugszik és a Stefan RG-01 elnevezést kapta. Ha a Campos nem fog tudni idén elindulni akkor a Dallara kasztnit a US-F1 csapatnak adják.

Tagged with:
feb 01

Hát ez is eljött végre. Szombaton végre megvettem Mass Effect 2 -t és miután ma délelőtt gyorsan végigdaráltam az első rész végét el is kezdtem újra megmenteni a galaxis és a Shaperd seggét is :D
Az első benyomáson nagyon jó. A grafika csodaszép, a kezelés nagyjából maradt a régi és amin butítottak az is csak a játék előnyére válik. Igen, kicsit elmentek az akciózás felé, de nem olyan vészes. Legalább az első fél óra nem volt az. Végülis az első részben is mentünk azt lőttünk és persze volt rengeteg párbeszéd ahol döntéseket kellett hoznunk. Vélemény szerint megint nagyot halkotott a BioWare.

FIGYELEM! A GAMEPLAY VIDEÓ SPOILER -T TARTALMAZ!!!

Mass Effect 2 Unboxing from András Fokt on Vimeo.

Mass Effect 2 Gameplay from András Fokt on Vimeo.

A végére egy kis bónusz. Képek a Mass Effect 2 és Mass Effect első részének tartalmáról.

jan 27

Az Apple bemutatta az iPhone/iPode Touch és MacBook -ok közti űrt kitöltő kütyüjét az iPad -et, amiről korábban iSlate néven pletykálkodtak.
Még mielőtt belinkelném a vonatkozó összefoglaló cikkeket írnék egy kis összefoglalót magam is, csak a fontosabb dolgokról.

Nem is tudom most hirtelen, hogy mi a legjobb funkciója az új eszköznek, mit lehet benne a legjobban szeretni. Egy biztos, Adobe Flash támogatás nincs még iPad -be szánt iPhone OS variánsban sem. Reméljük ez később változni fog, mert addig én személy szerint nem tartok rá igényt :)
Az iPhone -ra írt alkalmazások futtathatók az iPad -ben is mivel ugyan arra az OS magra épül a tablet rendszere is. Futtathatjuk a programokat eredeti iPhone -os felbontásukban, vagy kitehetjük őket teljes képernyőre, de így a nagyobb felbontás miatt csúnyábbak lesznek. Az új iPad SDK viszont már elérhető a fejlesztők számára, így el is kezdődhet a legnépszerűbb alkalmazások portolása.

Ugyan azok alap programok megtalálhatók az iPad -ben mint az iPhone -ben, persze teljesen más felhasználói felülettel. Például a Mail app -ban egy képernyőn van az email lista és maga az üzenet is ugyan azon a képernyőn meg is tekinthető, csak úgy mint az asztali verzióban.

Az iPad -re elkészült az iWork átbarkácsolt verziója, így egy teljes irodai csomagot kaphatnak azok akik kifizetik érte a 30$ -t. Amúgy a csomagban található szoftverek külön-külön is megvehetők annak akinek nincs szüksége mindegyikre.

És akkor egy kis specifikáció:
- A kijelző: 9,7″ colos kapacitív multitouch kijelző (LED háttérvilágítás). 1024×768 pixel felbontása.
- Wifi (802.11n), Bloutooth 2.1, 3G (csak a külön 3G -s verzióban speciális microSIM -el), GPS chip, gyorsulásmérő és digitális iránytű
- 1Ghz Apple A4 processzorral van felszerelve
- A tárkapacitás 16GB, 32GB és 64 GB lehet.
- Az akkumlátor 10 órát bír ki, viszont a készenlíti idő akár 1 hónap is lehet.
- Beépített hangszóró és mikrofon. Normális Jack kiement és dock csatlakozón keresztüli videó kimeneti lehetőség.

- Az opciós csomagban lesz egy dockolható billentyűzet, iPad dock , SD kártyaolvasó egy kamerához csatlakozó egyésg, külső hálózati töltő valamint egy speciális Apple tartó/táska.

Tehát akkor amire a kütyüt az alap alkalmazásokkal használhatjuk:

- videólejátszás, zenehallgatás, képnézegetés, újságok és könyvek olvasása (iBooks, iBookstore), irodai munkára az iWork -kel (szövegszerkesztés, táblázatkezelés, prezentáció készítés), internetböngészés, e-mail kliens, játékok és számtalan lehetős az AppStore -nak köszönhetően.

Cikkek/Írások:

http://beszeljukmac.com/index.php/weblog/comments/megjelent_az_ipad_apple_tabla_499_dollar
http://prohardver.hu/hir/vegul_ipad_lett_az_islate.html
http://index.hu/tech/2010/01/27/erkezik_az_apple_tablagepe/
http://www.mobilport.hu/laptop_hirek/20100127/zsenialis_es_hivatalos_az_ipad_tablagep/
http://www.origo.hu/techbazis/szamitogep/20100127-apple-tablet-bemutato-elo.html

Hivatalos weboldal a szokásos Guided Tour -al amit érdemes megnézni: http://www.apple.com/ipad

jan 27

Sok hozzáfűzni valóm nincs :)

Mass Effect Unboxing from András Fokt on Vimeo.

jan 25

Idén úgy érzem kicsit nagyobb hangsúlyt kéne fektetni a blogomba ha már anno elkezdtem írni. Nem lesz itt semmilyen konkrétan kiemelt téma, szakmai okfejtés, tudományos megnyilvánulások egyszerűen csak magamat adom.

Tavaly mindössze 31 bejegyzés született, ami eléggé kevés, pedig rengeteg olyan dolog volt amiről írni lehetett volna, csupán lusta voltam bármit is megfogalmazni, képeket/videókat feltölteni. A fotóalbumokat nézegetve máris tudtam volna 8 írással bővíteni a bejegyzéseket.

Idén jó pár autós/motoros eseményen ott leszek, ezekről beszámoló/beharangozó mindenképp lesz. Trance bulik nagyobb érdeklődéssel fogom látogatni az idén, ezekről is szeretnék legalább pár sort és fotókat/videót közzétenni, meg még rengeteg érdekes téma jöhet év közben, amit idén már nem fogok elsunnyogni és írok róluk pár sort. Az iPhone App bemutató cikksorozatot is újraélesztem, ezt sem kéne elhanyagolni, ha már olyan szépen beindult a dolog.

Tehát amit ebből az egészből ki akartam hozni az az, hogy 2010 -ben érdemes lesz olvasni a blogomat hiszen sűrűbben fogok írogatni, mint tavaly.

u.i.: A Podcast ugyan úgy havonta fog frissülni az elmúlt 1-2 hónap legjobb trance zenéiből, és néha beköszön 1-2 extra adás is ;)

jan 23

Lejátszottam az első szezon felét a Pro Evolution Soccer 2010 Master League nevű játékmódjában. A választásom a Juventus -ra esett, hiszen ők a kedvenc külföldi csapatom, komoly lelki problémát jelentett volna, ha másik csapat mellett döntök :D

A játék számomra röhögve körbeveri az EA Sports Fifáját. A PES egyedüli hátránya, hogy kevés a licencelt bajnokság és csapat a Fifához képest, de reméljük évről évre változni a fog a helyzet és azok a bajnokságok is helyet kapnak majd a játékban amikre a Fifa kizárólagos jogot vásárolt.

Íme hát egy kis összefoglaló a első szezon félévéről:


PES10 Master League – Juventus – First Half Season from András Fokt on Vimeo.

jan 21

Hogyan lehet ugyan úgy használni az Apptrackr -t az iPhone -on mint az anno Appulo.us -t az Installous -al?
Ez nagyon egyszerű. Cydia -ban a Source -ok közé adjátok hozzá az Install0us repoját (http://cydia.install0us.com/). Innen feltesziktek az install0us 2.5.1 -es verzióját, majd ha ezzel megvagytok, akkor megnyitjátok az appot és Settings -en belül a Home URL -nél megadjátok a http://apptrackr.org/m címet, utána pedig a alul a Browse gombra kattintva mehet is a móka.

Tagged with:
preload preload preload